1. Rész

Már előre láttam az újságok címlapjait: „A híres színésznő, Kaitlyn Littlewood Londonba érkezik új filmje miatt!” De talán Anglia kicsit más lesz… talán nem lesz akkora felhajtás, mint otthon Amerikában. Lassan már mindennapivá vált, hogy a fotósok az utcán elém vágtak, hogy „Csak egy képet!!” Néha csak egy kis nyugalomra vágytam… semmi másra. Hiányzott a magánélet, de semmiért sem hagytam volna abba amit csinálok. Szerettem a színészkedést és a vele járó hírnevet is. Egyszer mindenki elképzeli, hogy milyen híresnek lenni, de senki sem tudja addig, amíg meg nem érzi igazából milyen.

A repülőnk már csak félórányira lehetett a céltól. Szőke hajam lófarokba volt fogva, hogy kényelmesebb legyen az utazás. Egy fekete melegítő nadrágot viseltem –amit úgy terveztem, majd leszálláskor átcserélek egy világos farmerre-, egy sima fehér pólót és egy fekete tornacipőt. Nem sok smink volt rajtam, csak egy kis alapozó, szempilla spirál és szájfény. Az egyik előnye a magángépnek – ami sajnos nem az enyém volt, csak béreltük… azért elfogadtam volna magamnak - a sok hely volt, a cuccaimat oda raktam ahova akartam, így a kabátomat és a pulcsim az egyik szekrénybe volt rakva. A táskám a jobb oldalamon lévő üres széken volt, ami telis tele volt mindennel, olyan dolgokkal is amik csak talán otthon Californiába lettek volna szükségesek, de itt Angliába annál kevésbé. A másik oldalamon Emma, amolyan asszisztens félém ült - aki mindig tudta éppen hol kell lennem és mit kell csinálnom-, 2 éve találtam rá, amikor felkértek egy sorozat egyik főszerepére. A sorozathoz most kezdték forgatni a 3. évadot, aminek az első felében nem szerepelek, mert a karakterem elutazott, az egyik barátja turnéjára.

Lassan kezdtem megunni a játékokat a laptopomon –amikkel amúgy sosem játszom-, a fülemben zene szólt az iPodomról. Lecsuktam a laptopot és elővettem az új könyvemet, ami a tartalma alapján nagyon izgalmasnak tűnt. Valami romantikus regény volt, szerettem az ilyen könyveket, mint általában a többi korombeli, 18 éves lány is. Mikor már kezdett a könyvem az igazán izgalmas részhez érni - kb. 15 perc múlva -, Emma oldalba bökött, kihúztam a fülemből a fülest és leállítottam a zenét, miközben ő belekezdett a mondandójába:
                  - Izgulsz már?

- Épp bele merültem a könyvembe, eszembe se jutott izgulni. De köszi, most már kezdek –mondtam és lassan becsuktam a könyvem.

- Oké, bocsi – mondta Emma – szóval beszéljük át a tervet. Azt akarom, hogy minden tökéletesen működjön.

- Halljuk az újabb zseniális tervedet! – sóhajtottam és a az iPodomat a könyvemmel együtt a táskámba raktam.

- A terveim mindig zseniálisak, ez nem is kérdés – mosolygott. Emma nem csak az asszisztensem, de egyben az egyik legjobb barátom is volt. Örültem neki, mert így minden egyszerűbb volt. – Szóval a szállodában lehetsz délután 3-ig, onnan ellátogatunk a rendezőhöz és vele megbeszélést tartunk. Nem nagy cucc, csak egyeztetjük az időpontokat, meg ilyenek. Látni akarja, hogy megérkeztünk–e.

- Hű ez aztán izgalmasnak hangzik.

- Az is lesz! Aztán lesz egy interjúd 4-kor és mára végeztünk is!

- Örülök neki, mert már most fáradt vagyok – dörzsöltem meg a homlokom. Tényleg fáradt voltam, az előző nap sok mindent kellett elintéznem még indulás előtt és ez eléggé lefárasztott.

- Akkor pihenj majd a délelőtt további részében. Nem akarjuk, hogy a rendező a selejtes árut lássa, ugye? – vigyorgott.

- Köszönöm, hogy selejtes áruként tekintesz rám – mosolyogtam vissza rá. Már megszoktam ezt a fajta viccelődést és mindig jó volt, amikor Emma felvidított a humorával.