10. Rész

Szia mindenki:) szóval, ahogy azt már írtam a csoportban kompromisszumot ajánlok:D ha összegyűlik 7 

komment (az én válaszaimat nem számolva of course és a csoportban 8ról volt szó, de megelégszem 7tel:DD), rakok fel még egy olyan fehér részt. ez a rész nem onnan lesz, ahonnan az előző volt, nekem most pillanatnyilag az a kedvenc részem. fogalmam sincs, hogy miért írok meg néhány részt így tök előre, de ez van :"D köszi és jó olvasást:)) xx

Először gondolkodni sem tudtam a meglepettségtől, aztán hirtelen egyszerre annyi minden suhant át az agyamon… Mit csinálsz? Ez hülyeség… de.. mi van, ha még sem?… hülyeség, hülyeség, hülyeség, hülyeség. Niall!! És ez volt az a gondolat, ami miatt elhúztam a fejem. Ez volt a gondolat, ami miatt, rosszabbul éreztem magam, mint eddig… Mérges voltam a fiúkra, de amikor Niall szemeire gondoltam, csak egy dolgot éreztem helyesnek és az nem ez volt… az az volt, hogy Niall ölel át és ő csókol meg!! Nem érdekelt mi történt tegnap, vagy ma, nem érdekelt, hogy mit nem mondtak el… az érdekelt, hogy Niallel akartam lenni…

-          Mi baj? – kérdezte Matty.

-          Ezt nem kéne…

-          Értem… feldúlt vagy… sajnálom… nem kellett volna. Nem ez volt ehhez a legjobb időpont…

Összezavarodtam… de mégiscsak Niall volt az, aki titkolózott előttem és Matty volt az, aki most itt volt velem, amikor valakire szűkségem volt… nem tudtam mit kéne most tennem. Egy ideig csak gondolkodva figyeltem, aztán csak annyit mondtam:

-          Most mennem kell, szia… - felkaptam a táskám és kisiettem a kocsihoz. De Melissa nem ült bent. – Hol van Melissa? – kérdeztem a sofőrhöz fordulva.

-          Befutott valamiért. Azt mondta mindjárt jön…

Azt akartam, hogy az az este meg nem történté váljon… Amióta akkor felébredtem csak rossz dolgok történnek velem… félek, egy folytában szörnyű érzésem van és a legrosszabb még mindig az, hogy fogalmam sincs, hogy akkor este kivel voltam, ki látott meg és, hogy ezek után milyen pletykák fognak majd rólam terjengeni… ideges lettem, akárhányszor csak az ezzel kapcsolatos dolgokra gondoltam.

*

Nem vártam a másnapot… nagyon nem… Tudtam, hogy ma találkozni fogok a fiúkkal és utána fotózásom lesz… Mattyvel… Már előre izgultam, és amikor megláttam Liamet és Lout felém közelíteni a szívem a torkomban dobogott.

-          Miért nem vetted fel? Egy csomószor hívtalak és SMS-eket is írtam…

-          Igen, tudom…

-          Visszahívhattál volna!

-          Elmondhattátok volna, hogy mi történt…

-          Mondtam, hogy nem tudom…

-          Jó… csak nagyon ideges voltam.

Ahogy Louisról Liamre pillantottam, megint beugrott valami.

~~

-          Kérlek ne!! Engedd, hogy maradjon!! – mondtam Liamnek könyörgően.

-          Kaitlyn… Nem! Most nem vagy olyan állapotban, hogy dönts erről, ha holnap is vele akarsz majd lenni, az már nem az én dolgom lesz…

-          Kérlek!! Szűkségem van rá…

-          Sajnálom. Ő sincs túl jól.

-          Kérlek! Könyörgöm! Bármit megteszek! Bármit, csak hadd maradjon! Nem mehet el most! Hát nem érted?? Végre boldog voltam! Nem akarom, hogy elmenjen! Vele akarok lenni!

-          Talán ezt még egyszer meg fogod köszönni…

-          Nem érzem jól magam… Mondd meg neki, hogy legyen itt velem… csak egy kicsit, amíg jobban leszek.

-          Már elment…

Könnyeim patakokban csorogtak végig az arcomon és visszadőltem az ágyra. Nem volt elég erőm, hogy utána menjek, vagy tovább veszekedjek Liammel. Elfordultam és mikor hallottam, hogy az ajtó lassan nyitódik, majd csukódik, arcomat a párnámba temettem. Liam is elment… mindenki itt hagyott…

~~

-          Liam, te tudsz valamit, igaz? – néztem az arcát.

-          Nem igazán…- mondta tekintetét a földre szegezve.

Abban biztos voltam, hogy Liam most hazudott, de nem tudtam vele veszekedni… vagy csak nem akartam… Liam tekintetében mindig volt valami nyugtató, ami miatt inkább befogtad és nem veszekedtél vele. Inkább hagytam, tudtam, hogy ha valamit nem akar elmondani, azt nem fogja…

Nem csak azért akartam tudni, hogy ki volt az, mert érdekelt, hogy esetleg kivel csináltam hülyeséget… hanem azért is, mert vele végre boldog voltam. Nem tudtam, hogy, ha kiderülne ez az egész mi lenne a reakcióm, de tudni akartam… ugyanakkor féltem is, hogy kiderül… mi van ha valaki olyannal voltam, akit nem is ismerek… és ekkor nagyon furcsa gondolat száguldott át az agyamon… mi van ha… ha Matty volt az? Azt mondta megpróbál megszerezni magának… mi van, ha sikerült neki… vagy mi van ha Zayn volt? Nem akart mondani semmit… lehet, hogy örült neki, hogy nem emlékszek… vagy mi van, ha Niall volt, talán ez tűnt a legjobb lehetőségnek… vagy lehetett Harry is, mintha kerülne az óta az este óta… egy biztos Liam nem volt, amiatt a részlet miatt, ami az előbb az eszembe jutott… de Lou is lehetett… azt mondta nem emlékszik az este végére és én sem. Minden kezdett egyre zavarosabb lenni. Volt 5 ember, akik közül bárki lehetett és bármit megtettem volna azért, hogy megtudjam ki volt az …

A forgatás nem olyan volt, mint szokott lenni. Bár a viccelődés még mindig egyfolytában ment, én nem tudtam rajtuk úgy nevetni, mint eddig…

*

Nem is tudom mit vártam a fotózástól, de biztos, hogy nem azt, ami történt… Amikor oda értem, Matty fotózása már éppen zajlott. Amint megcsinálták a hajam, a sminkem és rám adták a ruhákat, én következtem. Nem nehéz jól csinálni és élvezni a fotózást, ha a fotós úgy biztat, mint ahogy azt az én fotósom tette. Sok kép készült, amik közül kiválasztják majd a legjobbat.

-          Akkor most jöhet a közös rész? – kiáltott fel a fotós, amikor már azt hittem, hogy végeztünk.

-          Milyen közös rész? Nem is volt szó, közös részről – mondtam meglepődötten. Nem akartam, hogy legyenek közös képek. Nem tudtam, hogy azután a csók után, hogyan viselkedjek a közelében…

-          De volt, szóltunk az asszisztensének…

-          Melissa??

-          Azt hiszem… elfelejtettem szólni.

Szememet forgatva visszamásztam a kamerák elé Matty mellé.

-          Oké. Kaitlyn állj Matty elé, Matty te pedig fogd át a derekát és nézz le rá. Kaitlyn húzódj közelebb hozzá és nézz rá.

Közelebb húzódtam. Szája szinte az én számhoz ért. Éreztem az arcomon, ahogy a száján kifújja a meleg levegőt. Éreztem, ahogy mellkasa emelkedik, majd süllyed. Jól éreztem magam, elfelejtettem minden mást, csak a fényképező halkan kattanását hallottam, szája féloldalas mosolyra húzódott, ami nagyon jól állt neki, és amitől nekem is mosolyognom kellett, ez egy őszinte mosoly volt, nem csak a kép kedvéért.

-          Oké, srácok végeztünk… - nem engedtem el Mattyt, jó érzés volt a karjaiban lenni. Csak bámultam a szemeit. – Kaitlyn, Matty! Végeztünk.

-          Oké – ráztam meg a fejem és elengedtem Mattyt.

Matty is elengedett, majd követtet az öltözőm felé. Nem tudtam gondolkodni, nem tudtam, hogy mit csináljak…

-          Minden oké?

Már megint azt csinálja… foglalkozik azzal, hogy mit érzek, hogy mi van velem…

-          Jól vagy? – kérdezte újra mivel nem válaszoltam.

-          Aha… - nyögtem ki végül.

-          Kaitlyn… mi lenne, ha elmennénk meginni valamit úgyis vége van a fotózásnak – mosolygott rám.

-          Aha… - mondtam megint és csak miután kimondtam jöttem rá, hogy mire is válaszoltam.

-          Oké, akkor, ha elkészültél ráérsz?

-          Aha…- na jó… most komolyan randizni fogok Mattyvel??

-          Szólj, ha elkészülsz mosolygott rám, fel volt villanyozódva, emiatt az egész miatt. – Kaitlyn – fordult még vissza – mindent meg teszek, hogy jól érezd magad – mondta mosolyogva és elment.

Már megint meglepett. Beültünk egy kávézóba és tényleg mindent megtett, hogy jól érezzem magam. Nagyon kedves volt és szinte teljesen el is felejtetem minden gondomat a közelében.

-          Séta a parkban? – kérdezte. Kint már szürkület volt, de én mindig is szerettem ilyenkor sétálni.

-          Menjünk – mosolyogtam rá.

Nevetgélve mentünk végig a széles ösvényeken. Néha egy-egy ember elment mellettünk, de senki nem foglalkozott velünk. Nem tudhatták, hogy itt leszünk. Én is csak pár perce tudtam meg, hogy ide jövünk.

-          És mi a helyzet azzal a díjátadós dologgal? Megtudtál már valamit?

-          Nem igazán…

-          Mindegy próbáld meg inkább elfelejteni – mosolygott, majd szája újra az én számhoz kezdett közelíteni.

9. rész

Szóval először is kaptam egy díjat Sárától (http://youmake-myheartrace.blogspot.com/) és az a helyzet eddig nem is tudtam, hogy van ilyen:DD de nagyon nagyon szépen köszönöm:') kb itt sikítoztam a gép előtt, nagyon aranyos vagy:))♥ és örülök, hogy tetszik a blogom:) tudom, hogy nekem is folytatnom kéne, ezt a díjas cuccot, de nem olvasok annyi bologot, hogy tudjam:/ majd nyáron elkezdek sooookat olvasni:D ezen kívül a zenés dolgot megint nem tudtam kivitelezni:/ majd még gondolkodok rajta, hogy hogyan is legyen pontosan:DD kérek szépen kommenteket! jó lenne ha lenne úgy kb 5 megjegyzés (bár nálam nincs ilyen kommentelős szabály dolog):)) danke és jó olvasást:)) xx

-          Zayn?! – kérdeztem újra, mivel még mindig nem válaszolt.

-          Ezt most nem értem? Hogy hogy mit csináltunk?

-          Mit nem értesz ezen? Mit csináltunk tegnap este a szobámban?! – mondtam szinte már kiabálva.

-          Te nem emlékszel? – kérdezte és hallottam a hangjában, hogy ezen meglepődött.

-          Zayn!!! Kérlek, válaszolj már!!

-          Csak bementünk hozzád… mert…

-          Miért?

-          Mert nem voltál jól… és… bevittünk a szobádba…

-          Zayn… ez hülyeség – mondtam kicsit halkabban.

-          Mire emlékszel?

-          Nagyon semmire… bár néhány részlet megmaradt. Azt tudom, hogy veled beszéltem… ittam a poharadból… és emlékszek valamire a szobámban… Biztos nem csináltam semmi hülyeséget??

Zayn egy hosszú pillanatig nem mondott semmit.

-          Zayn?! – mondtam újra kicsit hangosabban.

-          Nem…

Még mindig úgy éreztem, hogy nem mondd el valamit. A szívem még mindig hevesen dobogott, szinte már olyan hangosan, hogy attól féltem a telefon másik végén is meghallja. Hallani akartam, hogy a többiek is azt mondják, hülyeség, amiről beszélek… még mindig féltem.

-          Légyszi… mondd el mi történt…

-          Mondtam már, hogy semmi…

-          Oké, hagyjuk. Tudod adni Lout?

-          Hát nincs jól, de megkeresem, ha szeretnéd.

Hallottam, ahogy a vonal másik végén Zayn Louis nevét kiabálja, majd elmondja neki, hogy beszélni szeretnék vele. Nem tudtam, megnyugodni, akármit is mondott Zayn, nem hittem neki. Nem csak arra emlékeztem, hogy valaki megcsókolt… arra is emlékeztem, hogy jól esett… és ezt utáltam magamnak bevallani. Tudni akartam, hogy ki volt az! Nem tudtam, hogy mit fogok reagálni, ha kiderül, lehet nem is közülük volt valaki.

-          Igen? – hallottam Lou nyúzott hangját a telefonban

-          Szia. Hogy vagy?

-          Fáj a fejem… Te? Tegnap este nem voltál túl jól…

-          Most se, de már kicsit jobban vagyok.

-          A fiúk szerint hülyeség, de szerintem volt valami a poharadban.

-          Mondta Zayn. És szerintem igazad lehet. De Lou… kérdezni szeretnék valamit.

-          Mondd!

-          Mit csináltam tegnap este? Nem emlékszem túl sok mindenre… és azt hiszem hülyeséget csináltam.

-          Én sem emlékszem az este végére, szóval… megkérdezhetem Niallt.

-          Igaz ő még alszik. Liam és Harry 5 perce mentek el, szóval őket most nem tudom adni…

-          Oké.

Neszezést hallottam, majd ajtónyitódást.

-          Ideje felkelni Niall!! – ordította Lou. Kicsit távolabb tartottam a fülemtől a telefont.

-          A fenébe… Lou szállj már le rólam! – Niall hangja álmosan csengett a vonal túlsó oldalán – Mit akarsz?

-          Csak Kaitlynnek lenne egy kérdése…

-          Mi van?? – hallottam, ahogy Niall egy álmos nyögéssel felül az ágyban.

-          Szóval a kérdés: tudod, hogy mit csinált tegnap este? Mert ha igen… itt a telefon és mondd! Kihangosítom…

Egy újabb hosszú csend következett. Szívem még mindig a torkomban dobogott.

-          Fiúk itt vagytok még?

-          Én igen… Niall vagy nyitott szemmel alszik vagy elfelejtette pontosan hogyan is kell beszélni..

-          Miért kérdezed? – mondta Niall idegesen.

-          Mert nem emlékszik?? – mondta Lou szemrehányóan Niallnek.

-          Nem tudom…

-          Biztos? – kérdeztem ismét idegesen.

-          Aha…

-          Emlékszem, hogy nagyon sokszor voltam veletek! Azt ne mondjátok, hogy senki nem tud semmit! Tudom, hogy csináltam valami hülyeséget! Emlékszem, hogy valaki lesmárolt! Nem álmodtam!!! – kiáltottam. Lassan már én sem voltam, benne biztos, hogy nem csak egy álom volt… Mi van, ha tényleg csak álmodtam? – Sziasztok! – mondtam mérgesen és azt akartam, hogy hallják a hangomon, hogy milyen feldúlt vagyok. Nem vártam meg a választ, inkább gyorsan leraktam a telefont.

A nap hátralévő részében, Lou többször is megpróbált felhívni, aztán már a többi fiú is csörgetett… egypár SMS-t is küldtek. Minden hívást elutasítottam és SMS-eket egyből kitöröltem, bár érdekelt, hogy mit akarhatnak, de nem akartam, hogy valami olyasmit mondjak nekik, amit aztán később megbánok. Egyre többet gondoltam arra, hogy talán csak egy álom volt, de valahol belül éreztem és tudtam, hogy az lehetetlen.

*

Este keveset aludtam, és amikor felébredtem fáradtan és idegesen feküdtem az ágyamban… Próbáltam visszaemlékezni, de nem tudtam… A telefonomra néztem, ahol egy újabb üzenet volt Louistól: „Most mi van? Miért nem veszed fel a telefont?? Holnap úgyis találkozunk a forgatáson…” Igen találkozunk, de az még messzebb van… Nem tudtam mit írjak erre az üzenetre, szóval inkább nem is írtam rá semmit. Emma is hiányzott, tegnap nem hívott és úgy éreztem mintha már évek óta nem beszéltem volna vele. Amikor itt van mellettem, minden nap beszélek vele és most nem tudok… De nem akartam felhívni, mert nem tudtam, hogy mit is mondhatnék neki és nem akartam, hogy megtudja, hogy valami nincs rendben. Emma egyből meghallotta volna a hangomon, hogy valami baj van…

A filmforgatás is feszülten telt. Sok részt elrontottam, de próbáltam úgy tenni mintha semmi gond nem lenne. Mély levegőt vettem és újra csináltam, amíg tökéletes nem lett minden rész. A forgatás után Melissa a kocsiban várt, amíg én összepakoltam a dolgaimat. Kopogtak az öltözöm ajtaján…

-          Gyere – kiáltottam.

-          Szia – lépett be Matty. – Minden oké?

-          Persze… - mondtam. Nem akartam róla beszélni. Elég volt már az is, hogy a fiúk tudják, hogy milyen hülyén érzem magam.

-          Nem úgy tűnik, mintha minden rendben lenne. Biztos jól vagy?

Zavart a kérdezősködése. Már így is elég feszült voltam és ez csak rontott a helyzeten. Nem akartam, de nem tehettem róla. Az idegesség győzött felettem és hosszú idő óta először kifakadt belőlem minden:

-          Nem… nem vagyok jól!! – mondtam kicsit hangosabban, mint ahogy akartam – Nem tudok semmit… és akárkitől kérdezem, nem mondja meg senki!! Nem… nagyon nem vagyok jól! Tudni akarom, mi történ akkor este! Tudni akarom!! Tudom, hogy volt valami, de nem tudom, hogy mi! Miért nem tud valaki valamit mondani?? Miért?!

-          Oké… te tényleg nem vagy jól…

-          Senki nem mondd semmit!! – éreztem, hogy könnyeim lassan kicsordulnak az idegesség miatt.

-          Tudok valamit segíteni? – ráncolta össze a szemöldökét aggódóan.

-          Igen!! Mondd el mi történt!! – könnyeim lefolytak az arcomon. Mindig megpróbáltam elrejteni a könnyeimet mások elöl. Nem szerettem, ha látják a fájdalmamat… gyengének és sebezetőnek éreztem magam tőle… de most nem érdekelt ki látja.

-          Ha tudnék valamit, már elmondtam volna. Gyere ide! – tárta szét a karjait. Bólintottam, mire ő odahúzott magához és a karjaiba zárt.

-          Sajnálom – suttogtam.

-          Mit?

-          Hogy idegesítelek… hogy kiabáltam… hogy most velem kell foglalkoznod…

-          Hülye vagy… nem csináltál semmit, ami miatt most bocsánatot kéne kérned! Nyugodj meg!

Olyan jó érzés volt, hogy végre valakinek kiönthettem a lelkem, hogy valaki meghallgatott és nem titkolt el előlem mindent. Végre valaki foglalkozott az érzéseimmel és nem csak nézte, ahogy szenvedek… Furcsa gondolat futott át az agyamon. Lehet, hogy igaza volt, amikor azt mondta, együtt kéne lennünk. Ránéztem és az arcát figyeltem… Tudom, hogy eddig nem volt a kettőnk közt a legjobb a kapcsolat, de most a szomorúság győzött… És most ő volt az egyetlen, aki meg tudott vigasztalni.

Letörölte arcomról a könnyeket és én most ezt éreztem helyesnek… hogy mi ketten így itt vagyunk… együtt. Már nem voltam olyan szomorú, de még mindig nem voltam jól. Közelebb hajolt hozzám és száját a számra tapasztotta… 

8.Rész

sziasztok:) itt is van az új rész:) gyors voltam?:DD ehhez még nem csináltam meg azt a zenés cuccot, mert igazából most sietek:D talán a következő résznél lesz:)) Írjatok véleményt!!!!:D azokat a részeket amikre Kaitlyn visszaemlékszik félkövérrel írtam, hogy el lehessen határolni:) köszi és jó olvasást:) 

Csukott szemmel feküdtem az ágyban. Mindenem fájt, a gyomrom forgott és rossz érzésem volt. Egy pillanatig nem tudtam, hol vagyok, aztán lassan kinyitottam a szemem és egyszeriben minden világossá vált… A hotel szobámban feküdtem a ruhám volt rajtam, amiben kényelmetlenül éreztem magam és melegem volt. Semmire sem emlékeztem és a fejem túlságosan is fájt ahhoz, hogy megpróbáljak gondolkozni. Lassan felültem az ágyban mire a fejem zúgni kezdett. Bal kezemmel a fejemhez kaptam, a jobbal pedig az éjjeliszekrényen kezdtem tapogatni a telefonom után, de nem találtam. Az ablakhoz botorkáltam, hogy elhúzzam a sötétítő függönyt és útközben szerencsésen belerúgtam egy székbe. Remek most már a lábam is fáj. A hirtelen beszűrődő fény bántotta a szemem, de körül néztem a telefonomat keresve. A földön hevert, valami ruhadarab mellett, amit felkaptam és egy székre hajítottam. A telefonom teljesen lemerült, így esélytelen volt, hogy bárkit is felhívjak róla. A szállodai telefon mellé léptem, de amikor tárcsázni akartam, rájöttem, hogy egy telefonszámot tudok fejből és az is az enyém. Gyorsan rendbe szedtem magam – már amennyire az ebben az esetben tőlem telt – és elindultam lefele az emeletről…

            Lassan mentem így volt időm gondolkodni. Az utolsó dolog, amire emlékeztem az az volt, ahogy Louval beszélgetek… Valamit kérdezett… nem emlékszem mit. Gyerünk Kaitlyn, erőltesd meg egy kicsit az agyadat!! Szóval kivel beszéltem még tegnap este! Auuu fáj a fejem… Ahogy a lift haladt lefelé, megállt a 3. szinten és én gondolkodás nélkül elindultam. Nem is ide akartam jönni, fordultam vissza, de a lift ajtaja már csukódtak is be.. Nem baj, körbe sétálok egyet, hátha eszembe jut valami… Az asztalok között lépkedtem, amik tele voltak üres poharakkal és sörös üvegekkel. Minden ismerős volt, de semmihez nem tudtam semmit sem kötni, mindaddig, amíg meg nem láttam egy embert, aki az asztalokról szedte le az üvegeket, nem volt ismerős és nem is ő maga fogott meg, hanem a cipője… hogy miért pont a cipője?...

~~

-          Auu…

-          Óvatosan! El ne ess! – mondta a göndör hajú srác mosolyogva, amikor elkapott, mert megbotlotta a saját lábamba.

-          Jól vagyok… - a cipőjét bámultam, miközben megtartott…

-          Azt látom! – hallottam a hangján, hogy vigyorog. Tekintetemet a szemére vittem. Arcom nagyon közel volt, az arcához, olyan közel, hogy hirtelen nem tudtam gondolkodni…

~~

Oké, most már kicsit idegesít… Mit csináltam tegnap este?!

Tovább sétáltam és egyre idegesebb lettem… Minden idegesített… az, hogy nem tudom mi történt tegnap, az, hogy fáj a fejem, az, hogy lemerült a telefonom és az is, hogy nem tudom, Melissa melyik szobában van… A bárpulthoz értem, ahol tegnap este Ed ült, erre még emlékeztem… Azt valami megint bevillant…

~~

-          Kérek egy kortyot…

-          Kaitlyn, ez biztos jó ötlet?

A pohara után kaptam és ittam belőle egy keveset, a kezébe nyomtam és vállainál fogva közelebb húztam magamhoz, majd lábujjhegyre álltam, hogy pontosan a szemébe tudjak nézni:

-          Már miért ne lenne jó ötlet – suttogtam mosolyogva

-          Zayn! – kiáltott valaki a hátunk mögül, mire mindketten oda fordultunk.

~~

A szívem hevesen vert, ahogy egyre több részlet jutott eszembe. A fejem még mindig zúgott, de legalább már nem szédültem. Nem voltam benne biztos, hogy tudni akarok több részletet, de túlságosan is furdalt a kíváncsiság, ahhoz, hogy most elrohanjak, hátha valami még eszembe jut, tovább sétáltam…

~~

-          Tényleg nincs semmi bajom… Hadd menjek! – mondtam. Még mindig nem volt biztos benne, hogy mit csináljon és nem mondott semmit. – Akkor mi lenne, ha elmennénk táncolni?

-          Oké, addig kitalálok valamit…

Tánc közben közelebb húztam magamhoz és kezemet a mellkasán pihentettem, ő pedig a szemembe nézett és megfogta a vállaimat.

 ~~

Jó… táncoltam Louval… biztos nem történt semmi… bár ha azt vesszük, hogy amikor megérkeztem már akkor is pohár volt a kezében és utána is és… nem… nem történt semmi… A gyomromban gombóc volt és fejem még mindig fájt. Legszívesebben visszamentem volna a szobámba és elbújtam volna a takaróm alá… de a kíváncsiságom erősebb volt… A gyomrom kavarogni kezdett, így a kanapéra ültem, ami az ablak mellett állt.

~~

A kanapén ültem, egyik oldalamon Niall, a másikon pedig Liam.

-          Liam, én nagyon örülök neki, hogy nyertetek – mondtam.

-          Köszi, mi is örülünk.

-          Nagyon szomjas vagyok… - néztem Liamre, majd a fejemet a vállára hajtottam

-          Hozzak valamit? – mosolygott.

-          Nem tudom… Inkább ne menj el!

-          Mindjárt jövök, addig itt lesz Niall – mondta. Bólintattam, így lassan felállta mellőlem.

-          Niall nem jól vagy? – fordultam felé.

-          De… csak egy kicsit sokat ittam… azt hiszem…

Mosolyogtam és lábamat a lábára tettem. Szaporábban vette a levegőt és rám nézett a gyönyörű szemeivel.

~~

Felugrottam a kanapéról és a lift felé vettem az irányt, még mindig ne tudtam valójában mit csináltam tegnap este. De féltem az igazságtól… nem akartam többet tudni… el akartam felejteni azt is, amire visszaemlékeztem. A lift sokkal lassabban ment, mint eddig… csak vánszorgott felfelé… amikor végre felért, futni kezdtem a szobám felé, nem akartam, hogy bárki is meglásson, nem akartam beszélni senkivel sem…  Remegő kezemben a kulcs alig talált a zárba… Nem akartam semmit, csak felhívni Emmát… De amikor a szobába léptem újabb részletekre emlékeztem vissza…

~~

Szorosan magához húzott. Megcsókolt és én visszacsókoltam… a gyomromban pillangók repkedtek. Felkapott az ölébe és a nyakamat csókolgatta, majd az ágyra lökött és mellém mászott, mire én rámosolyogtam.

-          Azt hiszem… imádom, ahogy a szemeiddel mosolyogsz… - suttogta alig hallhatóan.

Egyik kezemmel a nyakát fogtam, a másikkal pedig a hajába túrtam, még közelebb húztam magamhoz, olyan közel, hogy ajkaink összeérjenek. Felettem támaszkodott, majd mélyen a szemembe nézett és a pólóm alatt végig simított a hátamon. Borzongás futott végig a testemen. Pulcsiját a földre dobta és a farmerja gombjával kezdett matatni.

~~

Sápadtan ültem le az ágyra. Fáztam, de a kivert a verejték… Mit csináltam tegnap este? Magam elé meredtem és reménykedtem, hogy minél előbb megtudom, hogy kivel is voltam itt és, hogy mi is történt pontosan. Azt kívántam, bárcsak meg sem történt volna a tegnap este… de már késő volt…

Meg csörrent a telefon… a testemet nehéznek éreztem és nem akartam megmozdulni, de nagy nehezen rávettem magam, hogy felemeljem a kagylót.

-          Igen?

-          Jó napot! Csak azért, hívom, hogy fél óra múlva el kéne hagynia a szobáját, vagy esetleg maradna még egy napra?

-          Nem is… tudom… - mondtam nagyon lassan. – Lehet, hogy maradok, de lehet nem. Ha nem érek le 11ig, akkor felszámolhat még 1 napot…

-          Rendben. És egy fiatal ember keresi, azt mondta, hogy már próbálta hívni a mobilján, de nem volt elérhető, ezért hívta a szálloda telefonján.

-          Ki az?

-          Zayn Malik… Kapcsolhatom?

-          Rendben, igen és… köszönöm.

-          Ugyan nincs mit, akkor kapcsolom és további szép napot!

Nem tudtam, mit akarhat Zayn… Féltem, hogy mit fog mondani, de vártam is. Talán azt mondja, hogy ő tudja ki volt velem akkor, és semmi sem történt… bár ebben nagyon kételkedtem. A legjobbakban reménykedtem, de a legrosszabbakra számítottam.

-          Szia – hallottam Zayn hangját a vonal másik végén - Itt vagy?

-          Igen… szia…

-          Hogy vagy? Tegnap este elég rosszul festettél, amikor elmentünk.

-          Fáj a fejem, de legalább már nem szédülök.

-          Akkor nincs semmi bajod? Lou kicsit megijedt, azt mondta valaki rakott valamit a poharadba, de szerintem csak egy kicsit sokat ittál… bár Lou sem a legjobb állapotban volt, az biztos..

Meghűlt ereimbe a vér… valaki rakott valamit a poharamba… mi van ha igaz?… egyik pillanatról a másikra lettem rosszul, akkor amikor még csak pár kortyot ittam…

-          Mi van, ha tényleg rakott valaki valamit a poharamba? – kérdeztem ijedten.

-          Úgy gondolod?

-          Nem tudom…

-          Nem tudom, hogy ezt hogyan deríthetnénk ki, vagy ki tudjuk e deríteni egyáltalán… Próbálj nem gondolni erre…

Mégis mire gondolhattam volna ilyenkor?! Féltem és nem tudtam, hogy mi történt, ami még jobban megijesztett.

-          Legalább megnyugtathatom Louist, hogy nincs semmi bajod… - mondta – amikor ma reggel mondtam neki, hogy nem a legjobb állapotban voltál, amikor este a szobádban voltam, hát azt mondta, hogy jobb lenne, ha valaki felhívna… csak, hát… ő most kicsit rosszul van…

Pillantásom arra a ruhadarabra tévedt, amit a telefonom mellől dobtam a székre, és csak most jöttem rá, hogy az nem az enyém… Gyorsabban vettem a levegőt és a szívem hangosan zakatolni kezdett:

-          Zayn?! Pontosan mit is csináltunk tegnap este a szobámban?!