3. Rész

Sziasztok!:) először is bocsi, hogy csak ilyen sokára hoztam a következő részt, az elmúlt hetekben kb semmire nem volt időm... :/ És előre is szeretnék bocsánatot kérni ezért, mert szerintem nem ez lesz a legjobb, sőt... Engesztelésül viszont hoztam egy olyan kis részletet, ami majd még később lesz bent a storymban, de valamiért ezt már megírtam.:D aki nem akarja előre elolvasni/nem szereti a spoilereket, annak nem kell mert, fehér betűvel írom, így csak az tudja elolvasni, aki kijelöli a szöveget(ami itt van a nagy fehér részen:DD).;) lehet, hogy ma még sikerül felraknom a következő rész is, mert már abból is csak egy igen kicsi rész hiányzik.:) köszi és jó olvasást!:) 

{-           Kérem! –kezdtem újra sírni – Kérem! Ha nem jutok ki…

-          Ki fogjuk hozni onnan!

-          De, ha mégsem… Kérem, mondja meg neki, hogy sajnálom és… és… még mindig szeretem…

Köhögni kezdtem a füsttől és levegő után kapkodtam. Jobban szédültem, mint eddig. A falnak próbáltam dőlni, de már késő volt. Semmihez nem volt erőm. Éreztem, hogy a lábaim már nem tudják megtartani a súlyomat, ahogy lassan minden kezdett elsötétülni.

-          Meg fogok halni – mondtam elfúló hangon – Bárcsak, visszaforgathatnám az időt!}

Másnap már korán ébren voltam, nem aludtam túl jó… talán a sok hülyeség miatta, ami előző este kicsit felidegesített. Gyorsan telt a délelőtt, a megbeszélt időpontban már a ruhapróbán voltam, ahol kiválasztották a számomra legmegfelelőbb ruhát, amiben eljátszhatom Emilyt, a csajt, aki nagy álmokkal érkezett az országba… színésznő akar lenni… elég könnyen tudtam azonosulni a szerepével, hiszen valamikor én is így kezdtem… csak egy álom volt, hogy színésznő legyek, de sikerült!! Csak nehezen hittem el, hogy pont én vagyok az (aközül a sok ember közül), akinek sikerült véghezvinnie ezt az álmát. Sokan nem hitték, hogy sikerülhet, talán az volt a lényeg, hogy én hittem magamban. Azt hiszem ez számított a legtöbbet. Kicsit féltem… de azt mondják nem elég nagyok az álmaid, ha nem félsz tőlük.

Elég jól összebarátkoztam a ruhatervező csajjal. Nagyon kedves volt és egyfolytában mosolygott, ha azt mondtam neki: „Úúú, ez nem tetszik”, ő csak annyit mondott fülig érő szájjal: ”Oké, úgyis van még rengeteg ruha itt.”

Aztán eljött a délután, hosszú autókázás után, befordultunk egy földes útra és akkor megpillantottam a várat… Tényleg gyönyörű volt, ahogy Emma mondta. Itt fogjuk forgatni a klipet, ez nagyon-nagyon jó választás, olyan volt, mint egy mesében. A vár fala már néhány helyen omladozott, de még így is gyönyörű látvány volt. Néhol repedezett falain borostyán futott végig. Mögötte egy erdő terült el, mellette pedig egy tó volt. Szinte nyitva maradt a szám olyan szép volt.

-          Hű –mondtam- ez tényleg csodálatos.

-          Én mondtam, hogy tetszeni fog – mosolygott rám Emma.

-          Sziasztok! Hát végre megérkeztetek! – futott oda hozzánk a rendező asszisztense. – Erre gyertek!

A klip rendezője nagyon kedves volt, mindenen nevetett, mintha ez nem is a munkája lenne csak a hobbija, még is remek munkát végzett mindig. Láttam már pár klipjét, tényleg jók voltak. Miután beszéltünk vele, Emma még maradt egyeztetni egy pár dolgot, engem pedig a fiúkhoz irányítottak, akik éppen fent voltak a váron és valamin nevettek.

Mikor már elég közel értem ahhoz, hogy lássam az arcukat, felismertem mind az 5-üket. Már elég sokat olvastam róluk, ahhoz, hogy megjegyezzem a nevüket és elég sok képet láttam róluk az újságokban, hogy felismerjem az arcukat, amikor oda léptem hozzájuk mégis bemutatkoztunk egymásnak. Jobb oldalon állt Liam, aki éppen mosolygott egy viccen, mellette Niall volt, a szőke, ír srác. Harry éppen épen a haját igazgatta, Zayn Louis mellett állt, aki éppen valamit nagy beleéléssel magyarázott a fiúknak. Amikor már elég közel értem hozzájuk, mind felém fordultak.

-          Helló, Liam vagyok – lépett közelebb.

-          Sziasztok. Kaitlyn - mondtam.

-          Szia. Én vagyok Harry.

-          Zayn.

-          Louis – vigyorgott rám.

-          Niall! – bökte oldalba Louis a szőke srácot – Megint éhes vagy?

-          Mi? – rázta meg a fejét.

-          Megint éhes vagy? Vagy miért nem mondasz semmit?

-          Igen, tudod, hogy mindig éhes vagyok! És bocsi, Niall vagyok.

-          Én Kaitlyn – mondtam neki is. Niallnek gyönyörűbb kék szemei voltak, mint ahogy azt a posztereken és képeken láttam.

A srácok tovább beszélgettek arról, hogy milyen jó lesz együtt dolgozni, de Niall nem vette le rólam a tekintetét. Éreztem, ahogy a szemei az arcomat kémlelik és ez tetszett. A szemem sarkából láttam, ahogy mosolyog, pedig semmi viccesről nem volt szó, azt hallottam róla, hogy mindenen nevet. Még akkor sem vette le a szemét rólam, amikor a nevünket kiáltották és mindannyian elindultunk le a várról. Zayn meglökte:

-          Indulj már, Niall!

-          Bocsi, indulok.

-          Mi van ma veled? Olyan szétszórt vagy.

-          Semmi, semmi… Csak… ááá semmi.

-          Minden oké? – hallottam még Zayn hangját, mielőtt előre siettem volna.