12. Rész

Sziasztok:) hát ma nagyon ügyi voltam és írtam még egy részt:D légyszi írjatok kommenteket vagy véleményeket facen:)) kíváncsi vok mit szóltok:) köszi és jó olvasást:) xx

-          Eressz el!! – kiáltottam és ekkor jöttem rá, hogy az ijedtségtől egyvalami nem jutott eszembe… segítségért kiáltani. – Segítség!! Valaki segítsen! Kérem valaki! – kiáltottam torkom szakadtamból.

-          Ne akard, hogy bekötözzem a szádat! – kiáltott rám mérgesen.

És ekkor Emma tört be a szobába:

-          Elfogyott a sminklemosó? – nevetett, majd mikor meglátott arca elsápadt és Brad nevét kezdte kiáltozni.

Fél másodperc múlva Brad már az ajtóban állt a fegyverét Mattyre fogva:

-          Ereszd el, vagy lövök! – mondta hangosan.

-          Nem mersz lőni.. Félsz, hogy őt találod el – vigyorgott.

Brad leeresztette a fegyverét és felénk indult. Mattyt erősen arcon ütötte összeszorított öklével és a falhoz szorította.

-          Ha lőni nem is fogok, ütni még mindig tudok – mondta, Matty fölé tornyosulva.

Remegő kézzel felvettem a pólóm és Emmához szaladtam. Aki szorosan körém fonta a karját.

-          Menjünk! Majd otthon átöltözöl – mondta és felkapta a táskámat.

Brad elengedte Mattyt és utánunk jött.

*

A kocsiban Emma arról győzködött, hogy minden rendben lesz, és majd felhívja a rendezőt, hogy nem megyek többet, amikor megcsörrent a telefonja.

-          Josh, szia – szólt bele. – Hogy most? Vacsi? Öhmm nem igazán érek rá – nézett rám aggódóan.

-          Menj csak – próbáltam mosolyogni.

-          Nem! Most szükséged van rám – mondta – Nem… ezt Kaitlynnek mondtam…

-          Emma – kaptam ki a kezéből a telefont. – Szia Josh! – mondtam.

-          Add vissza! – kiáltott Emma.

-          Szia… Kaitlyn? – hallottam Josh mély hangját a vonal túlsó végéről.

-          Csak azt szeretném mondani, hogy Emma boldogan vacsizna veled ma este. Volt egy kis gondom, de már jobban vagyok. Szeretném, ha Emma jól érezné magát, és ha nagyon vigyáznál rá.

-          Rendben. Jól fogja érezni magát! És ígérem, vigyázni fogok rá! Mit gondolsz, az az új étterem ott a London Eye mellett jó lesz? Szerintem nagyon romantikus. Tetszene neki?

-          Szerintem, ez zseniális ötlet! Gyere érte 8-ra.

-          De hát már 7 óra van – mondta kétségbe esetten Emma.

-          Szia Josh! – mondta és lenyomtam a telefont.

*

Emma fel alá mászkált a házban. Megfürdött, megcsinálta a haját, kisminkelte magát, majd közel negyed órát azzal töltött, hogy kiválassza a megfelelő ruhát az estére.

-          Nem szívesen hagylak most itt… egyedül… - mondta egy fekete és egy világoskék miniruha közt vacilálva.

-          Brad itt lesz, ő vigyáz rám. A fekete jobban tetszik.

-          De ő kint lesz… Te meg itt egyedül – mondta a kék ruhát visszaakasztva a szekrénybe.

-          Ne aggódj! Csak érezd jól magad! Már jól vagyok. – mondtam és reméltem, hogy nem veszi észre, hogy hazudtam. Nem akartam, hogy miattam ő is rosszul érezze magát. Nem akartam, hogy amiatt, hogy én nem vagyok túl jól, most az ő kapcsolata menjen tönkre…

-          Tudod, hogy imádlak… És holnap beszélek a rendezővel, meg a rendőrséggel – mondta még mindig aggódva.

Mikor Emma és Josh izgatottan kiléptek az ajtón egyedül maradtam. Nem tudtam, hogy mit csináljak, így a telefonommal kezdtem babrálni. Csak most láttam, hogy érkezett egy SMS-em… Mattytől… „Ha bárkinek is szólsz, tudd, hogy még a börtönből is el tudom intézni, hogy a kis barátnőd ne legyen olyan jól, mint ahogy most van… Amíg nem derül ki semmi, addig a barátnődnek sem lesz semmi baja…” Emma… rohantam ki a házból, de ők már messze jártak. Ijedten roskadtam le egy székre. Majd mély levegőt véve gondolkodni kezdtem. Megbíztam Joshban ő tud rá vigyázni… és nem, ha nem derül ki semmi, nem fogja bántani. Lábaimat felhúztam és átkaroltam, egyre jobban féltem és sírni kezdtem. Egyedül voltam… igaz, hogy senki nem tudott bejutni, mert a biztonsági őrök kint álltak, de mégis féltem… Ha Emma nem hall meg engem, sok minden megtörténhetett volna…

A telefonom rezegni kezdett a kezemben, mire én ijedten ránéztem, megint Matty az? De csak Niall volt. Egy percig elgondolkoztam, hogy mit csináljak felvegyem vagy letegyem e. De aztán lassan felvettem.

-          Szia Kaitlyn.

-          Szia.

-          Csak… Beszélni szerettem volna veled – hosszú szüntet tartott – Csak, remélem nem bántottalak meg semmivel a délelőtt. Nem ismerem Mattyt…

-          Talán mégis – mondtam és nem tudtam visszatartani a könnyeimet.

-          Te…. Te sírsz? – kérdezte a hangomból ítélve – Jól vagy?

-          Igen… semmi baj… - mondtam szipogva.

-          Átmenjek?

-          Nem kell, köszi, megvagyok…

-          Átmegyek! 10 perc és ott vagyok – mondta, majd mielőtt tiltakozni kezdhettem volna lenyomta a telefont.

10 perc múlva Brad az ajtóban állt és azt mondta itt van Niall és minden áron be akar jönni.

-          Engedd be – mondtam. Nem akartam, hogy Brad lássa az arcomat, a könnyeimet, ezért nem fordultam felé, háttal ülve maradtam.

-          Szia – lépett be Niall.

-          Szia – mondtam halkan. Nem tudtam, hogy felé forduljak e vagy sem. Csak ültem és nem mozdultam.

Hallottam, ahogy lerúgja a cipőjét, majd halkan felém sétál. Csak halk csoszogása törte meg a csendet. Az arcomra nézett és láttam, ahogy az arcára aggodalom telepedett. Arcom még mindig könnyes volt. Csak nézett rám és letörölte a könnyeimet.

-          Úristen. Te remegsz – mondta.

Nem mondtam semmit, csak néztem gyönyörű kék szemeibe, ahol tükröződött, hogy most már még jobban aggódik és félt.

-          El akarod mondani? – kérdezte szemöldök ráncolva.

-          Igazad volt – böktem ki végül.

-          Miben?

-          Hogy nem kéne megbíznom benne…

-          Mi történt? – kérdezte egyre ijedtebben.

Az emlékek kattogtak a fejemben és egyre jobban elöntött az a fura keserű érzés.

-          Ha nem akarod, nem kell…

-          De… - vágtam rá. - Matty… bejött az öltözőmbe… részeg volt és azt mondta, hogy mondjuk el mindenkinek, hogy együtt vagyunk… de nem vagyunk együtt… azt mondta, ha nem akarok együtt lenni vele, majd ő meggyőz – újabb könnycseppek folytak végig az arcomon. – A földhöz nyomott és lerángatta rólam a pólóm…

-          Úristen – mondta falfehéren.

-          De nem történt semmi, mert Emma meghallotta, hogy kiabálok.

-          Hol van most Emma.

-          A pasijával…

-          Itt hagyott? Amikor majdnem megerőszakoltak?? – kérdezte szemöldökét felhúzva.

-          Nem… nem akart menni, én mondtam, hogy menjen…

-          Fel kell jelentened Mattyt!

-          Nem… nem akarom feljelenteni...

-          Mi van? Értem, hogy ez neked… nem is tudom, nem a legjobb, de fel kell jelentened.

-          De nem akarom – mondtam hangosabban.

-          Jól van…

Felálltam és a kanapéhoz sétáltam, hogy mellém tudjon ülni. Ő is helyet foglalt és felém fordult.

-          Oké most már tudom, hogy miért nem vagy jól. Tudok valamit segíteni?

-          Csak maradj itt… - suttogtam.

Közelebb csusszant hozzám és átkarolta a vállamat, fejemet a vállára hajtottam.

-          Itt vagyok. Ne félj! – bár az arcát nem láttam, hangjából még mindig kihallottam az idegességet. – Végig itt kellett volna lennem…

-          Mi? – kérdeztem értetlenül.

-          Már az elején itt kellett volna lennem. Akkor nem tudott volna bántani. Nem szabadott volna elengedjelek. Csak féltem, hogy mit fogsz mondani, ha megtudod, mi történt.

-          Miről beszélsz?

-          A buliba… azt mondtam, hogy nem tudom, de… de tudom… velem voltál. De ne ijedj meg… nem történt semmi. Liam és Zayn bejött és elvittek.

Fejemet felemeltem a válláról és a szemébe néztem. Nem ijedtem meg… inkább megkönnyebbültem. Mintha végig tudtam volna, hogy vele voltam. Furcsa boldogság töltött el. Boldog voltam, emlékszem. És akkor minden eszembe jutott. Ahogy magam után húztam a szobába, ahogy kék szemei csillogtak a halvány fényben, ahogy Liam elhúzta tőlem és az is, ahogy Zayn kihúzta a szobából… ahogy még visszafordult, és azt mondta fontos vagyok neki. Ahogy sírni kezdtem és még jobban fájt, hogy egyedül vagyok… és még nagyobb lett az űr bennem. De most itt volt… velem.

-          Sajnálom, hogy nem mondtam el eddig. Kérlek, bocsáss meg.

Nem válaszoltam csak fejem a mellkasára hajtottam.

-          Nem szabadott volna elengedjelek. Amikor a karjaimban tartottalak olyan volt, mintha megmentettél volna. Lehet, hogy vak vagyok, de amióta megláttalak… mást nem látok, csak téged… amikor olvastam az újságot reggel… belül szinte meghaltam és csak azt tudtam mondogatni, hogy én jobban tudnálak szeretni. Sajnálom…

-          Köszönöm, hogy itt vagy – mondtam még mindig sírva.

Szorosan magához ölelt és a fejem tetejére egy puszit nyomott. Azt kívántam, hogy soha ne menjen el… hogy mindig legyen itt velem. Tévedtem… mindenben… mintha a lelkembe látott volna, bárkinek mondhattam volna, hogy szomorú vagyok… csak ő tudta mit is érzek igazán.

A telefonom megcsörrent. SMS-em érkezett. Emma. „Nagyon utálni fogsz, ha most itt alszok?” Elmosolyodtam, majd bepötyögtem egy rövid üzenetet: „Érezd jól magad!” „Imádlak” írta vissza. A telefonomat az asztalra tettem és visszahuppantam Niall mellé, fejemet újra a mellkasára hajtottam, ő pedig lehajolt, hogy megcsókolja a homlokomat. Könnyeim már eláztatták a pólóját, de nem zavarta. Már majdnem elaludtam mikor megszólalt:

-          Mi lenne, ha te most elmennél aludni, én pedig haza mennék. Ha akarod, felkísérlek. – bólintottam ő pedig felállt és a kezét nyújtotta. Megszorítottam és kéz a kézben felsétáltunk a szobámba.

-          Várj meg – mondtam és a fürdő felé vettem az irányt, ahol lezuhanyoztam és átöltöztem valami kényelmesebb cuccba.

Az ágyamon feküdt, majd mikor beléptem felült és azt mondta:

-          Feküdj le aludni! Holnap beszélünk.

-          Kérlek, maradj itt… csak egy kicsit… kérlek…

-          Biztos?

Bólintottam és befeküdtem az ágyamba, majd magam mellé húztam és újra a mellkasára fektettem a fejem. Olyan nyugodt és békés volt így minden. Hallottam, ahogy szíve szaporán dobog, és ereztem kezét a hátamon.

-          Ígérj meg 2 dolgot! – suttogtam.

-          Mik lennének azok?

-          1. Senkinek ne beszélj a Mattys dologról! Senkinek…

-          Jó… És mi lenne a másik?

-          Maradj itt velem és legyél itt, amikor felébredek…