14. Rész

Hello:)) Itt a következő rész:)) ez a kedvenc részem eddig és remélem, hogy nektek is tetszeni fog:')) köszi a kommenteket/visszajelzéseket, olyan jó olvasni őket:')) köszi és jó olvasást:)) xx

Zajra ébredtem, majd mikor kinyitottam a szemem, egy alakot láttam kirajzolódni az ablakomban. Mozdulni sem mertem az ijedtségtől. Feljebb húztam a takarót, mintha az megvédene bármitől is. A fenébe, nyitva felejtettem az ablakomat, amikor lefeküdtem aludni! Az ablak megnyikkant, majd még jobban kinyílt. Számra tapasztottam a kezem, hogy nehogy felsikítsak. Talán túl sok horror filmet láttam már… de biztos voltam benne, hogy ott van valaki. A sötétség miatt keveset láttam, így hunyorítani kezdtem. Az a valaki halkan szitkozódva belépett az ablakon. A hangja ismerős volt és – már amennyire a sötétség engedte kivenni – a járása és a mozgása is.

-          Niall? – kérdeztem felülve az ágyban.

-          Szia – mondta mosolyogva.

Fél másodperc alatt kipattantam az ágyból és az ölébe ugrottam. Kicsit összerezzent. Szeme még nem szokta meg a sötétet, így nem készült fel rá, hogy jövök.

-          Nagyon megijesztettél… Azt hittem valaki… bántani akar – mondtam halkan, karjaimat a nyaka köré fonva. Már hetek teltek el azóta a Mattys ügy óta… én mégis féltem… és bár a nevét nem mondtam ki, ő mégis tudta, hogy mire gondolok…

-          Bocsi – mondta – meg akartalak lepni.

-          Hát sikerült! Nem igazán számítottam rád pontba éjfélkor –nevettem fel - Hogy jutottál be? Kint vannak a biztonsági őrök.

-          Hát… Emma beengedett.

-          Akkor meg miért nem az ajtón jöttél – húztam fel a szemöldökömet és eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-          Mert így romantikusabb – nézett rám bűnbánóan, mire én nevetni kezdtem. – Gyere ki! Mutatok valamit – suttogta. – Csak előbb… - száját a számhoz közelítette, szemeit lassan lecsukta és hossza megcsókolt.

-          Biztos ki akarunk menni? Maradjunk inkább itt a szobában… - mondtam az ágyra pillantva, miután elhúzta száját az enyémtől. Nem tudtam, miért jött ilyen későn, de nem akartam, hogy elmenjen.

-          Nem – nyomott egy puszit a homlokomra.

-          De – csókoltam meg lassan és szenvedélyesen.

-          A fenébe! Ne csináld már ezt! Nem! – mondta, majd még egyszer megpuszilt.

-          De – vigyorogtam. Fejét a fejemhez húztam. Először tiltakozni akart, de nem tudott ellenállni. Lassan a szája a számhoz ért. Beletúrtam a hajába, ő pedig karjait szorosabbra fonta a derekam körül. Az ágy felé kezdtem hátrálni. Próbált erős maradni és el akarta húzni a száját az enyémtől, de erősen szorítottam és húztam magam felé. Megcsókoltam a nyakát és tudtam, hogy most már, nem tud másra összpontosítani, csak rám. Lassan az ágyra ült és én az ölébe ültem, lábaimat csípője köré raktam. Egyik kezem a mellkasán pihentettem, másikkal az arcát fogtam. Az ő kezei még mindig a derekam körül volt és csak egyre közelebb és közelebb húzott magához, majd egyszer csak megfogta a vállam és messzebb tolt magától.

-          Várj! Kicsit engedd, hogy gondolkozzak – mondta, a levegőt szaporán véve. - Mondtam már, hogy mutatni akarok valamit?

-          Mondtam már, hogy szeretnélek az ágyamban látni? Most!

-          Kaitlyn! – sóhajtott fel, de láttam rajta, hogy gondolkodik, megadja e magát.

-          Jó, csak nem akarom, hogy elmenj. Mit szeretnél mutatni? – mosolyogtam.

-          Nem megyek el nélküled, ígérem! – simogatta meg mosolyogva az arcom. - Öltözz fel! Nem akarom, hogy megfázz!

Magamra kaptam az első göncöt, amit kirántottam a szekrényből, ujjaimmal átfésültem a hajam és az ajtó felé indultam.

-          Erre – mutatott Niall az ablakra.

-          Ezt te sem gondoltad komolyan…

Közel lépett hozzám, mélyen a szemembe nézett és megpuszilta az orromat.

-          Tudod, hogy tudod elérni, amit akarsz mi? – szemei mindig megbabonáztak.

-          Gyere már! – nevetett – Előre megyek!

Kilépett a fa ágára, ami az ablakom mellett állt. Utána léptem és megláttam, hogy is jutott fel. Egy létra állt a fának támasztva. Amikor az utolsó fokon álltam, megölelt arcát a hátamnak szorítva.

-          Így nem tudok lemenni – mondtam vigyorogva.

-          Nem is kell! Majd én leveszlek – maga felé fordított és felemelt, de még nem rakott le, hanem fejét felemelve rám nézett és száját felém nyújtotta. Kezeimet az arcára tettem és egy mosoly kíséretében, hagytam, hogy megcsókoljon.

Óvatosan letett és a kert vége felé húzott. Egy ágy matraca volt a földön, rajta pár pici párnával és egy takaróval. Mellette a gitárja feküdt. Egy kis asztalra két pohár volt rakva, egy üveg pezsgő és egy tál, amiben még nem láttam, hogy mi volt. Ezek mellett egy pár gyertya pislákolt.

A matracra huppant és megütögette, jelezve, hogy feküdjek mellé. Hozzá bújtam. Egyik kezével a fejét támasztotta, a másikkal átölelt.

-          Szóval, meg akartam nézni veled, a ma esti csillaghullást – magunkra húzta a takarót és folytatta – ez azért van itt, hogy nehogy fázz…

Egyszerűen… minden csodálatos volt. Örültem neki, hogy nem maradtunk bent. Niall felült, az ölébe rakta a tálat és egy pohár pezsgőt nyomott a kezembe. A tálból egy szép nagy epret vett ki, aminek leharapta a felét és kérdőn rám nézett, mire én is kivettem egy epret a tálból és majszolni kezdtem. Boldog voltam… Ez eper és a pezsgő finom íze szétáradt a számban. Niall tökéletes estét varázsolt kettőnknek, de a szöszi nem tudta, hogy minek örülök a legjobban… és az az volt, hogy vele lehettem.

-          Mondj valamit… légyszi… - mondta – Nem tetszik igaz?

Válasz helyett szorosan átöleltem és még egy hosszú pillanatig nem szóltam semmit, majd csak annyit mondtam:

-          Gyönyörű… köszönöm, hogy itt vagy nekem.

-          Komolyan tetszik? – kérdezte boldogan.

Bólintottam és megcsókoltam. Az égre néztem. Szája egy féloldalas mosolyra húzódott és az arcomat figyelte.

-          Mi van? – kérdeztem.

-          Csak… olyan gyönyörű vagy… és… Szeretlek – suttogta halkan.

Tekintetem az ő tekintetébe fonódott. Még soha nem mondta, hogy szeret és – bár még csak pár hete voltunk együtt - még soha nem voltam ilyen biztos abban, hogy én is így érzek valaki iránt. Szívem hevesen dobogni kezdett. Olyan gyönyörű volt a szeme.

-          Én is szeretlek – suttogtam halkan.

Éreztem, hogy arcom kipirul és szemem könnyel telik meg. Boldogabb voltam, mint eddig bármikor. Kezébe kapta a gitárját és halkan játszani kezdett. Mindig, amikor megszólaltatta minden olyan varázslatos lett, mintha álmodnék. Imádtam, ahogy a hangok megszólaltak az ujjai alatt. Párnámat a lába mellé dobtam és hátra dőltem. Kezeimet a combján pihentettem. Olyan jó volt vele lenni, nem vágytam most semmi másra. Az eget bámultam, amikor egy óriási hullócsillag száguldott el a fejünk felett.

-          Nézd! – mutattam az égre.

-          Kívánj valamit!! – kiáltott fel Niall.

-          Mit kívánjak? Mindenem megvan. Én csak azt akarom, hogy…

-          Pszt! Ne mondd el! Ha elmondod, nem válik valóra – tette mutatóujját a számra.

…hogy boldogok legyünk… együtt… örökre…