15. rész

Sziasztok:) bocsi, hogy ilyen sokára hoztam a következő részt:/  elkezdtünk egy új blogot 7(!!!) másik directionerrel és azzal voltunk elfoglalva, de ígérem ezt sem fogom elhanyagolni:)) azért ha van kedvetek benézhettek oda is:D úgy írjuk, hogy párokra vagyunk osztva és csak az alap történet van megbeszélve és nem tudjuk, hogy az előttünk lévő páros mit ír az ő részébe:) http://mylastmessageiloveyou.blogspot.hu/  köszi és jó olvasást:)) xx

-          Tudod, mi lesz a hétvégén? – kérdezte Niall vigyorogva ebéd közben.

-          Nem. Sajnos nem… - mondtam megjátszva magam – Mondd el! – mosolyogtam.

-          Most komolyan nem tudod? – kérdezte rémülten.

-          Persze, hogy tudom – nevette és megpusziltam – sosem felejteném el a féléves évfordulónkat.

-          Azt hittem komolyan elfelejtetted – mondta és ő is megpuszilt engem.

-          Tudod az a munkám, hogy elhiggyék az emberek. Szóval… tervezünk valamit? – kérdeztem izgatottan

-          Úgy nézek én ki, mint akinek nincs terve.

-          Háááát…

-          Jó, igen van tervem – nevetett. – Arra gondoltam… de szólj, ha nem tetszik… még változtathatunk rajta… Szóval… figyelj, ezt nem muszáj ám, azt csináljuk, amit te is szeretnél…

-          Mondd már!

-          Oké, szóval mi lenne, ha Írországban ünnepelnénk meg?

-          Úristen, ez remek ötlet! – mondtam teljesen felvillanyozva.

-          Tényleg tetszik? Figyelj, megszervezek mindent! Tökéletes lesz, ígérem!

-          Ha egy parkolóban ennénk száraz kenyeret is tökéletes lenne, mert veled leszek – mosolyogtam rá.

-          Nem akarok száraz kenyeret enni! – nevetett.

-          Igazából én se – nevettem vele együtt.

*

Anglia egyik leghíresebb esti showjába hívtak meg szerepelni, hogy beszéljek rólam és Niallről. Egy piros kanapén ültem és azon gondolkodtam, vajon értik ők egyáltalán, hogy Niall milyen boldoggá tesz engem? Igazából az sem érdekelt, ha nem értik… mert én értettem…

-          Szóval, mi úgy látjuk, ti vagytok a tökéletes pár. De ti tényleg ilyen kiegyensúlyozottak vagytok együtt? Otthon is ilyenek vagytok, mint ahogy a kamerák előtt? – kérdezte a vörös hajú nő, akin talán egy kicsit túl sok smink volt.

-          Hát, nem játsszuk meg magunkat, ha ez volt a kérdés. Ugyan ilyenek vagyunk.

-          Ne érts félre, csak sok híres pár olyan, hogy az utcán szeretik egymás, és ha haza értek már azt sem tudják, hogy ki a másik.

-          Nos, nálunk nem így vagy. Nagyon szeretek vele lenni, így ha tehetem, kamerák nélkül vagyok vele. Azért mégis más, ha tudjuk, hogy néznek az emberek és, ha tudjuk, hogy egyedül vagyunk – mondtam mosolyogva.

-          Szerintem nagyszerű, hogy ti együtt vagytok. Imádlak titeket, tényleg – mosolygott ő is. – És mi lesz, ha vége lesz a forgatásnak? Visszaköltözöl Californiába, vagy itt maradsz?

-          Nos… öhmm – bár már gondolkodtam azon, hogy hogyan is tovább, de még nem jutottam semmire. Most is hiányzik California, szerencse, hogy pont a múlt héten voltam otthon. – Nem… nem tudom, még nem beszéltünk erről. Pillanatnyilag a „most”-ra koncentrálunk.

-          Értem. Szóval, akár még az is lehet, hogy itt maradsz?

-          Nem tudom. – mondtam bizonytalanul.

-          És ha jól tudom, hamarosan itt lesz a féléves évfordulótok, mikor is pontosan?

-          Szombat. Már alig várom, nagyon izgatott vagyok.

-          Mit fogtok csinálni?

-          Igazából, nem tudom – nevettem. – Niall azt mondta, majd ő mindent megszervez. Bízom benne, tudom, hogy mindent meg fog tenni, hogy örömöt szerezzen nekem és ez mindennél fontosabb.

-          És te mit adsz neki?

-          Ha elmondanám, valószínűleg ő is megtudná, szóval inkább ez maradjon titok.

-          Hihetetlenül édesek vagytok együtt – mosolygott. – Még mindig úgy szereted, mint először? – kérdezte.

-          Nem… sokkal jobban szeretem, mint az elején. Rengeteget jelent nekem. Boldog vagyok vele.

-          Nos, ennyi fért bele a mai adásba. Köszönjük, hogy itt voltál velünk – mosolygott rám.

-          Én köszönöm – mosolyogtam vissza.

*

-          Erre, hölgyem – engedett előre Niall, amikor szálltunk le a repülőről.

-          Óóó köszönöm. Ez nagyon megtisztelő – vigyorogtam rá és közben próbáltam utánozni az akcentusát, amit mindig is hihetetlenül aranyosnak találtam.

Már most boldog voltam, pedig még mindig nem árult el semmit az estéről és az ajándékomról, pedig rengeteget könyörögtem neki a repülőn idefelé jövet. Már este volt és nem adtunk meg pontosabb információkat sehol, a rajongók mégis tudták, hogy ide jövünk. Valahogyan kiszivárgott az információ. Rengetegen álltak a reptéren, a nevünket kiabálták és sikoltoztak. Niallt mindig felvillanyozta, amikor látta a rajongóit. Mosolyogni kezdett és láttam a szemében, hogy mennyire szereti őket. Tudtam mit érez, én is miattuk voltam itt, miattuk tudtam beteljesíteni az álmaimat. A sötétben nem láttuk rendesen a tömeget, a forgatások miatt kicsit később tudtunk elindulni, mint akartunk, de legalább még péntek este ideértünk. Feléjük vettük az irányt.

-          Csak egy pillanatra – mondta Niall. – Tudom, hogy most csak együtt kéne lennünk, senki más, de mégis csak Írország – mosolygott.

-          Tudom. És nem bánom – néztem a szemébe – most nem csak az a lényeg, hogy én boldog legyek, hanem az is, hogy te is boldog légy.

-          Szeretlek.

-          Én is.

Niallt a világ végére is követtem volna. És azt reméltem, hogy ezt ő is tudja.

Pár mondatot váltottunk a rajongóinkkal, képeket csináltunk és autógrammot osztottunk, amikor valaki a tömegből hangosan azt kiáltotta:

-          Holnap lesz az évfordulótok, csókoljátok már meg egymást!!

Niall hirtelen arra kapta a fejét, ahonnan a hang jött, majd rám nézett és a szája megint féloldalas mosolyra húzódott:

-          Hallottad mit akarnak?

-          Igen és jó ötletnek tartom – vigyorogtam rá, majd közelebb léptem hozzá.

Ujjaival gyengéden megfogta az álamat és maga felé húzta. Szánk lassan összeért és engem büszkeség töltött el. Büszke voltam, mert vele lehettem és imádtam, hogy nem kell rejtegetnem, azt akartam, hogy mindenki tudja, boldog vagyok mellette. Hallottam a fényképezők kattogását és a rajongók hangos kiáltozásait. Éreztem Niall kezei melegét, egyiket a nyakamon, másikat még mindig az álamon. Kezeimet a dereka köré fontam.

-          Lassan indulnunk kéne – suttogta.

*

-          Alig várom a holnapot – mondta, miközben bebújt mellém a takaró alá.

-          Én is, csak nem tudom, hogy mi a terv, szóval mi lenne, ha megosztanád velem? – kíváncsiskodtam.

-          Könyöröghetsz, úgyse fogom elmondani – nevetett. – Amúgy hogy tetszik a hotel?

-          Nagyon szép. És Dublin is. Jó ötlet volt. Ugye tudtad, hogy én még soha nem jártam Írországban ezelőtt?

-          Mi???

-          Ezt nemnek veszem – nevettem.

-          Komolyan? – nézett rám vigyorogva.

-          Tényleg, azt hittem, hogy ezt tudod… De most már elárulhatnád, hogy mit csinálunk holnap.

-          Sajnálom, nem tehetem – nyomott egy puszit az arcomra.

-          Kérleeeeeek! – néztem rá könyörögve.

-          Majd holnap megtudod – mosolygott és kisepert egy hajtincset az arcomból.

-          Hát jó – mondtam, majd kezére egy csókot nyomtam és elfordultam az oldalamra.

-          Jó éjt kicsim! – suttogta a hajamba, majd átfogta a derekamat és közelebb húzott magához.

-          Neked is! – hunytam le a szemem mosolyogva és szépen lassan álomba szenderültem a karjaiban.